Az akadémistaoktatás és a jobb agyféltekés rajzolás párhuzama
Több helyütt, jobbára Európán kívül, a művészeti oktatás ketté válik. A szépművészet és a konceptuális művészeti oktatás két ágát tanítják. A szépművészet alatt értsük, hogy elsősorban a diákok technikai képzésére helyezik a hangsúlyt. Koncentráltan tanulják az akadémista módszertant: figurális témában, többek között. Számomra is ez a fontos, mikor az első lépcsőket megteszi egy művészpalánta. Elsajátítani az alapokat, hogy aztán a készséget tovább fejleszthesse; és bármit, amit megálmodik az alkotó, az megszülethessen, valóságos alapot kaphasson a képzelet. A művészetnek ebben áll a hatalma: a képzeletet valósággá tenni!
A jobb agyféltekés rajzolás módszere Amerikából származik: ott virágzik az akadémista oktatás. A metódus, a profikat képző iskolában, és a kezdőknet illetően is egyezik. Ezt a módszert mutatom meg mindenkinek, aki nyitott rá.
Régi mesterek módszerei
Korunk akadémista szemléletű iskolái, a régi hagyományok szerint tanítanak és alkotnak. Ezen módszerekkel pedig, gyorsabban fejleszthető a készség. Szeretném elérhetővé tenni ezt a tudást!
Azután kezdtem kutatni, hogy a 20. századi magyar festők hol, mely mesterektől tanultak. Fontosnak találom, hogy minden modern kezdeményezés akadémista alapokból indult el. Az újítók mesterei mind ismerték, és birtokolták az akadémista alapokat. Ráleltem több olyan nagyszerű forrásra[1], ahol leírják többek között, hogy például Párizsban, a Julian Akadémián, mely magyar festők fordultak meg. A kutatásom, nemcsak megerősített a felismerésemben, hanem új információkkal is gazdagított.
A Julian Akadémia (Académie Julian) a 19. század közepétől a második világháborúig Párizs egyik legkiemelkedőbb művészeti szabadiskolája volt. Alapítója, Rodolphe Julian olyan célokat tűzött maga elé, mint rajztanárok képzése, és felkészítették a tehetséges diákokat az École des Beaux Arts merev, szigorú felvételijére. A század fordulóra a Julian Akadémia az École versenytársává nőtte ki magát. A hivatalos művészképzés konzervatív szabályaival szemben a Julian Akadémia liberálisabb szemléletű volt, a festők egyéni látásmódját semmiben nem korlátozták. Sok progresszív szemléletű fiatal, külföldi és nő tanult itt.
A Julian Akadémia tanárai valamennyien a Salon, majd szalonok állandó kiállítói és díjazottai voltak. A magyarok által preferált tanár William Adolphe Bouguereau két alkalommal nyert Római ösztöndíjat. Ő egyesítette a legmagasabb fokon a klasszicista kompozíciót a naturalista részletfestéssel. Képei kiemelkedő áron keltek el a kor amerikai újgazdag milliomosainak körében. Tanítványa volt: Csók István, Grünwald Béla, és Ferenczy Károly festészetére is hatással volt. Hozzá járt még: Vaszary János, Knopp Imre, Márk Lajos, Fényes Adolf, Balló Ede, Nyilassy Sándor.
A magyar festőnövendékek jellemzően a budapesti Mintarajziskolában, majd a müncheni Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián[3], vagy Hollósy Simon magániskolájában eltöltött idő után, a Julian Akadémiára[4] iratkoztak be.
Több megemlékezésből tudhatjuk, hogy ebben az időben – azaz a 19. században – nagyon erőteljes volt a művészek közötti diskurzus. Nagy neveink olyan mestereket méltattak, akik a Julian Akadémián tanítottak, és megkövetelték az akadémista tudást. Ez volt számukra a követendő példa, egyrészt mert ezt láthatták a nagy kiállító termekben, másrészt mert ezek a festők voltak elismerve és megfizetve.
A nyilatkozatokból úgy tűnik, a festők alapvetőnek tartották, hogy a technikai tudást elsajátítsák. Mindnyájan akadémista mesterektől tanultak, nemcsak a nagybányaiak, hanem a nyolcak tagjai is. Természetesen, ha valakinek nem sikerült megfordulnia ezeken az akadémiákon – mint például a müncheni vagy a párizsi akadémián –, akkor a különböző művésztelepeken eltanulhatták egymástól a metódust. Érdekes momentum még, hogy ezek a magyar festők valamennyien tehetős családból jöttek, idejük, műveltségük engedte, hogy csak és kizárólag a festészettel foglalkozzanak, és tökéletesítsék tudásukat. Ez nemcsak a magyarokra vonatkozik, hanem a külföldiekre is.
Nyomatékosítani szeretném, milyen fontosak az akadémista alapok és metódus elsajátítása ahhoz, hogy később olyan nagyszerű munkák születhessenek, mint amilyeneket a mi jelentős magyarjaink is alkottak. Úgy gondolom, ezek az alkotók nem az akadémista tudás ellenében, hanem éppen annak segítségével váltak jelentőssé. Feltételezem, hogy a művészeti oktatásban a második világháború után következett be egy nagymértékű változás, az önkifejezés előtérbe kerülésével az addig oly fontosnak vélt alapok elsajátítása háttérbe szorult.
Úgy érzem, a régiek és az újak között a második világháború után történt egyfajta kommunikációs törés a művészetoktatás gyakorlati részét illetően. Nagymértékben csökkent az a fajta művészi miliő, ami addig jellemezte a 19–20. századi művészeket.
The Florence Academy of Art
[1] BOROS Judit, Magyar festők Párizsban (1880–1896). Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2012. 134–146. o,
[2] BOROS Judit, Magyar festők Párizsban (1880–1896). Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2012. 141. o.
[3] Az összegyűjtött magyarok névsorát lásd: SOMOGYI Miklós, „Magyarok a Müncheni Képzőművészeti Akadémián 1824–1890”, Művészet, XI. évfolyam, 1912. 5. szám, 178–188. o. Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002–2003, https://www.mke.hu/lyka/11/178-188-akademia.htm (2012. 02. 20.)
[4] Az összegyűjtött magyarok névsorát lásd: BOROS Judit, Magyar festők Párizsban (1880–1896). Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2012. 149-153.o.
[5] BECKS-MALORNY, Ulrike, Paul Cézanne, Budapest, Taschen – Vince Kiadó, 2005.
[6] DELACROIX, Eugéne, „A Művészettörténet forrásai”, in Vayer Lajos (szerk.) Seugéne Delacroix naplója (Szemelvények), Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1963.
[7] DÜRER, Albrecht, „Dürer A festészetről és a szépségről. Írások, levelek és dokumentumok”, in András Edit (szerk.) Művészet és elmélet, Budapest, Corvina Kiadó, 1982.
[8] DA VINCI, Leonardo, „A művészettörténet forrásai”, in Németh Lajos (szerk.) A festészetről, Budapest, Corvina Kiadó, 1967.
