Művészet az oktatásban

"Az oktatási ügyek intézői vegyes érzelmeket táplálnak a művészetek iránt. Gyakran lealacsonyítják a művészeti oktatást azzal a jelzővel, hogy „gazdagít”. Ennek a szónak a valós jelentése: értékes, de nem nélkülözhetetlen."

A rajz ugyanolyan elengedhetetlen a különleges, vizuális észlelő gondolkodásmód gyakorlásához, mint a verbális, számközpontú, elemző gondolkodásmód.

Mindkettő gondolkodásmód :

az egyik a részletek megértése, a másik a teljes gondolkodásmód meglátása, fontos a  kritikai- értelmező képesség, a jelentés kikövetkeztetése és a problémamegoldás szempontjából. 

Hogy az általános iskolás igazgatók lássák, a művészeti oktatás hasznát, fontos, hogy a diákoknak új utakat mutassunk ahhoz, hogy alkalmazni tudják az így elsajátított képességeket az elvont tárgyak tanulásánál és a problémamegoldásban.

Az emberek közül sokan jobban kedvelik a vizuális tananyagot; ez az amit a legjobban és leggyorsabban elsajátít. Az iskola világa elsősorban viszont a verbális, szimbolikus világ. Vagyis azoknak, akik inkább a vizuális tananyagot kedvelik jobban, félre kell tenniük azt a tanulási módot, ami nekik a legjobb, és azt kell alkalmazniuk, amit az iskola megkövetel. Vajon hány ember képes erre a váltásra? És hány ember kallódik el útközben? 

A tanulási stílus ezen erőltetett megváltoztatás valahol hasonlít arra, amikor a balkezes gyereket a jobb keze használatára kényszerítik. Régen bevett gyakorlat volt utóbbi. A jövőben lehet, hogy ugyanolyan visszatetsző lesz a tanulási stílus erőszakos megváltoztatása. Hamarosan talán tesztelni lehet a gyerekeket, hogy kiderüljön, melyik tanulási mód áll hozzá a legközelebb, és a módszerek tárházából kiválaszthatunk nekik olyat, amivel vizuálisan és verbálisan egyaránt tanul.

A tanárok tudják, hogy egyes gyerekek másképpen tanulnak. Ezek a- fiatalság oktatásáért felelős- szakemberek abban reménykedtek, hogy az agykutatás eredményei majd rávilágítanak, hogyan lehet minden tanulót egyformán jól tanítani. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt az aggyal kapcsolatos új felfedezések csak a tudomány számára voltak hasznosak. Ezeket az ismereteket azonban ma már más területeken is alkalmazzák.

Több más kutatóval együtt Davis Galin rámutatott arra, hogy a tanároknak három fő feladatuk van: először is edzeni mindkét agyféltekét, azaz nemcsak a hagyományos oktatás által előnyben részesített verbális, szimbolikus, logikai bal agyféltekét, hanem a térbeli, viszonyító, holisztikus jobb agyféltekét is, amit napjainkban az iskolák elhanyagolnak. Másodszor megtanítani a tanulókat arra, hogy olyan észlelési módot alkalmazzanak, ami az adott feladathoz megfelelő Harmadszor, gyakoroltatni kell velük, hogy egy adott probléma megoldásakor mindkét stílust- mindkét agyféltekét- képesek legyenek integrált módon alkalmazni.

Ha a tanárok össze tudják párosítani a kiegészítő módokat, vagy képesek az adott feladathoz rendelni a megfelelő módot, a tanítás- tanulás sokkal precízebb folyamat lesz. A végső cél az, hogy az agy mindkét felét fejlesszük. Mindkét módra szükség van a teljes körű működéshez és a kreatív feladatokhoz, legyen az írás vagy festés új fizikai elméletek kidolgozása vagy környezetvédelmi problémák megoldásán töprengés. Ezt bonyolult dolog közölni a tanárokkal, elvégre napjainkban az oktatást minden oldalról támadják. Társadalmunk azonban gyorsan változik, egyre nehezebb előre látni, hogy a következő nemzedéknek milyen képességekre lesz szükségük. Lehet, hogy a nagyon is racionális bal agyféltekénktől függtünk, amikor gyermekeink jövőjét, a rájuk váró lehetséges problémák megoldását tervezgettük. A hatalmas változások azonban megingathatják a műszakias gondolkodásba és az oktatás régi módszereibe vetett bizodalmunkat. Anélkül, hogy a hagyományos verbális és számítási ismereteket elhanyagolnánk, a tanároknak olyan új tanítási technikák után kell nézni, amelyek fejlesztik a gyerekek intuitív és kreatív képességeit, így készítve fel őket arra, hogy rugalmasak, leleményesek és fantáziadúsak legyenek, ha problémákkal találkoznak. Fontos, hogy meg tudják ragadni az egymással összefüggő eszmék és tények komplex egységét, hogy felfogják a háttérben húzódó események rendszereit, képesek legyenek a régi problémákat új színben látni.

Művészetet tanulók számára

Számos sikeres kortárs művész véli úgy, hogy a valósághű rajzolás készsége nem lényeges. Általánosságban véve igaz, hogy a kortárs művészet nem szükségszerűen igényli a rajzoló képességet, számos olyan modern művész alkotott jót, vagy akár nagyszerűt, aki nem tud rajzolni. Szerintem azért lehettek erre képesek, mert esztétikai érzékenységünket nem a művészeti iskolák hagyományos módszerei, a modell utáni arcképfestés, a csendélet- és tájképrajzolások alakították.  Mivel a kortárs művészet nem egyszer feleslegesnek tartja a rajzolást, a kezdő művészpalánták nagy dilemma elé kerülnek. Nagyon kevés hallgató érzi elegendőnek a kreativitását és az esélyeit a művészvilágban ahhoz, hogy a művészeti oktatást feleslegesnek tartsa Amikor viszont képtárakban, múzeumokban meglátják a modern műveket- olyanokat, amelyekhez nem kell semmiféle hagyományos művészi képesség, - úgy vélik, hogy a régimódi oktatási módszerek nem segítenek a céljaik elérésében.  A dilemmát gyakran úgy oldják meg, hogy nem tanulnak meg realisztikusan rajzolni, gyorsan megállapodnak egy szűk látásmódon alapuló stílusnál, és azokat a kortárs művészeket utánozzák, akik egyedi, megismételhető, felismerhető, védjegyszerű stílusra törekszenek.

Számomra a szabadságot jelentette a naturalizmus felé való elmozdulás. Azt gondoltam, az a szabadság, hogy ha akarok, festek egy portrét. Holnap, ha akarom, lerajzolhatok valakit, lerajzolhatom édesanyámat emlékezetből, vagy festhetek egy furcsa kis absztrakt képet. Ez mind beleillik a festészetről mint művészetről alkotott koncepciómba. Rengeteg művész nem képes erre, az ő elvük egészen más. Túl szűk, maguk tették szűkké. Sokuk nem is tud rajzolni; Frank Stella sem, ezt maga mondta nekem. Vannak azonban idősebb festők, angol absztrakt festők, akik tanultak rajzot. Mindenkinek, aki előttem művészeti iskolába járt, egy csomó rajzot kellett készítenie. Szerintem sok művész beleesett a magának ásott verembe: a festészet nagyon szűk oldalát választották, és arra szakosodtak. Ez pedig csapda. Persze a csapda nem rossz, ha van bátorságod kimászni belőle, ehhez azonban nagyon bátornak kell lenned.” (David Hockney)

Edwards így folytatja Hockney-ra reflektálva:

Ez valóban egy veszedelmes csapda azoknak a leendő művészeknek, akik túlságosan gyakran kényszerítik bele magukat a motívumok ismételgetésébe. Lehet, hogy hamarabb akarnak kijelentéseket tenni a művészet nyelvén, mint hogy tudnák, mit akarnak mondani. […] A rajztehetség megszerzése – ami minden művészet alapja – soha nem szabott gátat a kreativitásnak. Jó példa erre Picasso, aki úgy tudott rajzolni, mint senki más, de a művészettörténetben sok hasonló eset van.”

„Meg kell ismernünk és szellemileg birtokba kell vennünk az objektív alaptörvényeket, ha ki akarunk szabadulni szubjektív kötöttségeinkből.”  (Johannes Itten)

Forrás : EDWARDS, Betty, Jobb agyféltekés rajzolás, Budapest, Bioenergetic Kiadó, 2011.